A MÁTRA

Éghajlat: Mérsékelt övi, hegyvidéki

A Mátra az

Északi-középhegység egyik, vulkanikus eredetű tagja, amely 900 km2 terül el a Cserhát és a Bükk között. Itt található Magyarország két legmagasabb hegycsúcsa, a Kékes (1014 m) és a Galya-tető (965 m). Kiterjedése kelet-nyugati irányban 40-50 km, észak-déli irányban 15-22 km.
A
Kárpátok belső vulkáni övezetéhez tartozik, de formáit a miocén vulkánosság óta már jelentősen átalakították az utólagos szerkezeti mozgások és az erózió
. A Mátra, mint az Északi-középhegység része, származása szerint Európa legnagyobb fiatal vulkáni övezetéhez tartozik. A Tarna és a Zagyva völgyétől körbefogva terül el. Jelentős érckészlete miatt sokan kutatták kialakulását és vulkanizmusának történetét, de a geológusok között még a közelmúltban is viták zajlottak az egykori kitörési központok hollétéről.

A Mátrát több jól elkülöníthető részre lehet felosztani.

  • Délnyugatról a Jobbágyi község fölött található Nagy-Hársas lepusztult vulkáni kúpjával kezdődik.
  • A hegytől északra fokozatosan emelkedő előhegyekkel a Nyugati-Mátra a Muzsla (805 m) csúcsával tetőzik.
  • Az ún. Központi-Mátra a Mátrabérc fennsíkjából, a Galyatető és a Kékes vulkáni kúp csoportjaiból áll. Meredek, zord hegyoldalak, kőfolyások, törmeléklejtők, suvadások váltogatják egymást zárt bükkösökkel borítva.
  • Délre lankásabb, párhuzamos völgyek futnak le, melyek közül legmeghatározóbb tájosztó vonal az ún. Nagy-völgy.
  • A Nagy-patak völgyével párhuzamosan alakult ki a Mátra "főbejárata" Mátrafüredtől Mátraházáig.
  • A Mátraalja erdőmentes, szőlőkkel borított megművelt tájairól szinte átmenet nélkül jutunk az erdős hegyi tájba.
  • Keletre a Saskő 898 m-es ormának meredek letörése után a Keleti-Mátra 650 - 750 m magas hegyei sorakoznak.
  • A hegység északi részét Mátralábának nevezik. Elszórt, kb. 250 - 400 m magas kis vulkáni kúpokkal borított dombvidék ez, már többnyire művelt mezőgazdasági földekkel.

 

A Mátra legjellemzőbb erdei a középhegységi mintát követik:

  • a hegylábaknál cseres-tölgyesek húzódnak,
  • feljebb - kb. 600 m-es magasságtól - megjelennek a gyertyános-tölgyesek,
  • míg a legmagasabb régiókat bükkelegyes tölgyesek,
  • végül - elsősorban az északi oldalakon - hegyvidéki bükkösök foglalják el.

Valamint meg kell jegyezni, hogy Parádsasváron található egy igaz fakülönlegesség is az Ősjuhar.
Ezekben az erdőkben igen értékes, gyakran csak itt élő lágyszárú flóra tenyészik. Leggyakoribb gyógynövények: a kökény, csipkebogyó, medvehagyma, orvosi tüdőfű stb. Gombák: Vargánya és őzlábgomba.
Virágok: kónya vicsorgó, leánykökörcsin, mocsári gólyahír,  tavaszi hérics és kankalin, farkas kutyatej, festő rekettye, fürtös salamonpecsét, kaszanyűgbükköny, mezei árvácska stb.

 

KIALAKULÁSA:

A mai Mátra területét egykor víz borította. A Mátra kialakulása több vulkáni fázis következménye, mely hosszú szünetekkel több millió éven át tartott. Ennek eredményeként alakult ki hazánk egyik legszebb sztratovulkáni (rétegvulkáni) képződménye.

  1. Az első fázis vulkáni tevékenységei az eocén időszakhoz kötöttek, és a hegység északi peremén vannak a maradványai. Ebből a korból valók a Recsk ásványkincsei a réz, ólom, ezüst és az arany.
  2. A fő tömege a második fázisban, a miocénben jött létre. A tűzhányó mérete 25 km széles és 2000-2500 m magas lehetett.
  3. A harmadik fázisban lezajló utóvulkáni működés nyomait pedig a hegység nyugati- és az északnyugati peremén lehet észlelni. Ebben a fázisban kezdődött el az ércesedés. Az utóvulkáni tevékenység következtében egy egységes lávatakaró betemette a hegység keleti felében már korábban kialakult vulkáni képződményeket, és meghatározta a jelenlegi formát, melyek a központi Mátrában a Kékes területén figyelhetők meg. A fő vulkáni kúp mellett ekkor olyan romvulkánok alakultak ki, melyek maradványai ma meghatározóak a hegység domborzatában (Világos, Tóthegyes, Ágasvár, Muzsla, Sár-hegy).
  4. A Mátra déli része egyre mélyebbre süllyedt, melyet elboríttot a tenger. Ennek eredményeként képződött az a kb. 300-800 m-es pannon üledék, mely a hegység déli lábánál figyelhető meg.
    Az északi része ezzel egyidőben fokozatosan kiemelkedett, felszíne pusztult.
    A szerkezeti mozgások következtében kialakuló fiatal rögök a központi Mátra jellegzetes részei (Mátraháza, Galyatető, Kékes).
    A Mátra kialakulása óta szinte állandóan pusztul, de nagyon különböző mértékben, a felszínét uraló 700-800 m magasságát néhol megtöri egy-egy 850-1000 m-es pont.
    A felszínfejlődés szempontjából jelentős a jelenlegi formák kialakulásánál a völgyképződés, mely a gazdagon tagolt domborzat kialakulását eredményezte. Végezetül a jégkorszak felszínformáló tevékenységének köszönheti a hegység jelenlegi formáját.

    Megjegyzés: A hegységben 3 krátermaradványt sikerült rekonstruálni, a nagy kaldera vagy kalderák létezése azonban egyelőre nem bizonyított. A
    kráterek közül kettő a Keleti-Mátrában található: a kékesi (Négyeshatár-Hidas-bérc-Kékes-Sas-kő-Markazi-kapu-Hegyes-tető) és a nagy-szár-hegyi (Kis-Szár-hegy-Nagy-Szár-hegy-Oroszlánvár-Jóidő-hegy). A harmadik azonosított krátermaradványt a Galya-tetőről délre, a Csukás- és a Cseternás-patak völgyfőinél tételezik fel.

 A MÁTRA VIZEI

A Mátra vizekben aránylag gazdag, a hegységben lévő források jelenléte és vízhozama a geológiai felépítésének és a csapadékviszonyoknak köszönhető. A hegység sztratovulkáni (rétegvulkáni) felépítése, valamint a hegy fő tömegét adó andezit rossz vízáteresztő képessége elősegíti a csapadék forrásként való felszínre bukkanását. Több forrás alakult a törésvonalak mentén, ezek általában bővizűek és állandóak. A 360 ismert forrás többségének vízhozama azonban igen változó, nagyban függ a csapadék mennyiségétől. 47 forrás hozama éri el a 10 liter/perc mennyiséget; legbővízűbb közülük a Kékes északi oldalában a Pisztrángos-tavat tápláló Nagy-forrás (20 l/perc).  A Mátrában, a Kékestől délkeletre, 960 méteres magasságban található hazánk legmagasabban fakadó forrása, a Disznó-kút. A magasabb régiókban ahol a csapadék gyakoribb több és bővizűbb forrást találni mint a déli oldal alacsonyabb és csapadékban is szegényebb térségében. A még napjainkban is tartó utóvulkanikus hatások következményei az ásványvizes források és a gyógyvizes fürdők.

A patakok többségére nagy esés jellemző. A tavaszi hóolvadás és a nyári záporok alkalmával nagy mennyiségű hordalékot is szállítanak, aszályos időszakban viszont sokszor kiszáradnak. A patakok vízjárása rövid medrük miatt igen érzékeny a csapadékszélsőségekre; árhullámaik meglepően nagyok lehetnek, ugyanakkor a legtöbb esetben gyorsan levonulnak. A hirtelen áradások 150-200-szorosára növelik meg a vízfolyások vízhozamát az átlagos vízmennyiséghez képest. A lezúduló víz ilyenkor hatalmas pusztítást hagy maga után; pl: 2005 tavaszán Mátrakeresztesen. Kevés vízesés található a hegységben: legjelentősebb a Parádfürdőtől délre található Ilona-völgyi vízesés (8m)

A hegység állóvizei nem bírnak nagyobb jelentőséggel. Az egykori természetes állóvizek a mai napra már szinte teljesen elmocsarasodtak. A Pisztrángos-tó a Kőris-mocsár, Fekete-tó, Sás-tó, Szent Anna-tó őrzi emléküket. Nagyobb vízfelülettel, így nagyobb környezeti hatással bírnak a mesterségesen kialakított, vízgyűjtő területekre épült víztározók. A Csór-réti, Köszörű-völgyi és Hasznosi víztározók látják el egyben a környék lakosságát ivóvízzel

Az egykori Nagy-Sás-tóból alakították ki 1960-ban a Mátra legismertebb állóvizét, a Sás-tót. Az 510 méteren fekvő fennsík mocsaras láprétjét 1-2 méter mélyen kotorták ki, a kitermelt anyagból hozták létre a tó kis szigeteit.

BARLANGOK a Mátrában

A Mátrát felépítő piroxénandezit nem kedvezett a barlangok kialakulásának. Ennek ellenére a tektonikus mozgások következtében kialakultak kisebb üregek. Ezek alkotják a hegység barlangjait, melyek közül a legnagyobb az Ágasvár melletti Csörgő-lyuk. A barlang létrejöttét vetődéseknek köszönheti. A lejárata 8 m mélységű nyílás, mely egy kisebb terembe vezet. Innen ágazik el egy 25, 30 és egy 40 m-es ág, a legmélyebb végén egy terem található. Útközben jócskán találkozunk sziklatuskókkal, kőtörmelékkel. A másik két üreg a Remete-lak és a Remete-lik. Ezek csak kicsi sziklaodúk melyeket a nép remetékkel kapcsolatos legendái fűszereznek.

ŐSMARADVÁNYOK

A hegység területén az évmilliók során a tenger előrenyomulása és visszahúzódása  és a vulkáni működés volt jellemző.  A Mátra vulkáni felépítése nem kedvezett az ősmaradványok megőrzésének, a peremterületeken azonban látványos maradványokat találunk mind Szurdokpüspökiben a kovaföldbánya területén, mind távolabb Mátraszőlős térségében.
Kevésbé látványos, de igen jelentős a déli hegylábon kialakult üledékek ősmaradványegyüttese is (Rózsaszentmárton, Visonta térsége). A fennmaradt leletek, növénymaradványok, nummuliteszek, tengeri sünök, kagyló és csiga maradványok, cápa fogak, hallenyomatok, krokodilállkapocs azt bizonyítják, hogy itt valamikor meleg tenger lagúnás partja volt. A Mátra lábánál található szénkészlet pedig arra utal, hogy növényekben (fenyőfélék, éger, szil, bükk, tölgy, fűzfafélék, sulyom maradványai alapján) gazdag, mocsárerdő húzódott a miocén utolsó szakaszában e vidéken.
A pleisztocénben az utolsó jégkorszak idején már a hűvös klíma uralkodott a hegységben. Számos élőlény maradványa bizonyítja melyek között a leghíresebb lelet a Mátraderecske térségében talált szinte teljesen ép mamut csontváza. Ekkor élt hazánk területén a barlangi medve, barlangi oroszlán, barlangi hiéna, rozsomák, rénszarvas, jávorszarvas, ősbivaly, farkas, róka, hiúz, vadmacska. Ezen időszakot fokozatosan fölváltotta a mai időszakra jellemző klíma s ezt követte a megfelelő növénytakaró kialakulása.

Forrás: Mátrahegy.hu/földrajz

A Mátra állatvilága

A változatos élőhelyek a hegység faunáját is sokszínűvé teszik. A Mátra legnagyobb emlősei a gímszarvas, az őz , a vaddisznó, a róka és a z 1923-ban betelepített muflon melyek nagy számban élnek itt, de számos kisebb emlősfaj egyedeit megtaláljuk itt. Ritkaság a  védett nyuszt, nyest, a vadmacska és a borz egy-egy képviselője. A vadmacska az érintetlen idős erők lakója. Igen óvatos rejtett életet él. A másik macskaféle ragadozója a hegyvidéknek a nagyon ritka és fokozottan védett Hiúz.

A nagy területű, zárt erdőknek és a környező peremterületeknek igen gazdag a

madárvilága. A fészkelő fajok listáján több fokozottan védett faj szerepel. A legnagyobb európai sasok egyike a parlagi sas, mely féltve őrzött fészkelő madarunk. A kisebb termetű kis békászósas is szórványosan fészkel a Mátrában. Egyik legértékesebb és legszebb madarunk a kerecsensólyom, bár sajnos évről-évre kisebb számban költ a területen. A közönségesnek mondható egerészölyv mellett előfordul a darázsölyv, és a ritkább kígyászölyv. A baglyok közül az uhu  képviseli a legnagyobb eszmei értéket. Ritka fészkelő a császármadár , amely hazai viszonylatban különlegesnek számító, fokozottan védett faj. Gyarapodik a holló  állománya, és a közel varjú nagyságú fekete harkály  sem számít ma már ritkaságnak. A gyors sodrású, tiszta vizű hegyi patakok ékessége az alig egy-két párból álló vízirigó-állomány .

Ritka kétéltű és hüllő fajai a Mátrai Tájvédelmi-Körzetnek a sárgahasú unka, a gyepi béka, az alpesi gőte és a faligyík. Találkozhatunk még erdei- és vízisiklóval,  mocsári teknőssel, a lábatlan gyíkkal, fürge- és zöld gyíkkal .
A kevés számú barlangban igen sokszínű denevérfauna él.

A gerinctelenek közül számos

csigafaj a jégkor emlékét őrzi a vizes élőhelyeken. A hegyi réteken (pl. a Sár-hegyen) gazdag a lepkefauna. Számos ritkaság is előfordul itt, ilyen a nagy fehérsávoslepke, hegyi fehérlepke, nyárfalepke. Hazánkban, a Mátra patakvölgyeiben éri el elterjedésének határát a keleti gyöngyházlepke: a Mátrától nyugatra már nem fordul elő ez az elegáns lepkefaj. A Mátra hideg vizű patakjaiban fejlődik a hegyi szitakötő  lárvája. A fekete-sárga színezetű imágó azokat a 800 m fölötti szakaszokat kedveli, ahol az erdő a patak fölött összezárul. Kizárólag bükkösökben fordul elő a hazánkban ritka havasi cincér .

A természetes táj megőrzésére létesült 1985-ben a Mátrai Tájvédelmi Körzet mintegy 12 141 hektáron. A különleges természeti értékeket 2 209 hektárnyi fokozottan védett területen óvják. A körzet 12 község területére terjed ki és két különálló tömböt foglal magában. A kisebbik az Ágasvár környéke és a Mátra-bérc védelemre érdemes része; a másik a Kékes tömbje a Keleti-Mátrával együtt nagyobb, összefüggő, természeti értékekben gazdag térséget alkot. A tájvédelmi körzet a Bükki Nemzeti Park igazgatása alatt áll.

 

Diavetítő
Naptár